Egy igaz magyar ember / 2

Az Élet és Irodalomban megjelent változat:

http://www.es.hu/?view=doc;24469

Egy igaz magyar ember

Egy igaz magyar ember


Kolbásztöltő fesztiválon voltam Békéscsabán, ahol a délelőtti, szórakoztatásra szánt időben, celebek töltik leölt sertések beleibe a húsmasszát. Az országból, és a határon túlról érkező csoportok összevetik a kolbásztöltés tudományát, kóstolgatják a végeredményt, és a pálinkát. Zeng a slágermúzeum, a sátrakban is meg idekint, ahol a vásárosok kipakoltak, retronóm kattog a fejemben, várja a fémpénzek hullását és a halk papírzenét.
A vásározók évről évre ugyanazok, legfeljebb a portéka változik az adott év divatja szerint. Néhány éve, még elvétve akadt „nagymagyarország” térképét a szívén hordó pulóver, „idősebb vagyok, mint szlovákia” póló. Mára, szinte kötelezővé vált árpádsávos övcsatot, Trianon előtti országtérképpel ékített nyakláncot, fülbevalót, tegezt, íjat, sapkát és törölközőt árulni.
Az én pultomon angyalszárnyas mézeskalács malacok fekszenek, és a publikum nem érti az iróniát. Haszontalan vagyok, nemzeti szempontból mindenképpen. A sertések meg nem szólnak semmit, félbehasítva, füstölve és betöltve. Az angyalszárny suhogást kizárólag a tíz év alattiak hallják.
Sok a külföldi, a valódi külföldi, mint francia, olasz, német, és a külföldi nyelvrokon, a nemzettesthez tartozó erdélyi, felvidéki, vajdasági magyar. A valódi külföldit az különbözteti meg a magyar külfölditől, hiába beszélek, nem érti meg. A magyar külföldi érti, de nem hallja meg. Összességében süket a vásár az angyalmalacokra. A nyelvrokonaim szerelmes szíveket visznek az otthoni menyecskéknek, lovacskát a gyerekeknek.
A jobb oldali szomszédom nem kézműves. Távoli népek tárgyait árulja, ahol alacsony az életszínvonal, és fillérekért szőnek, faragnak a gyerekek. Egy csésze rizsért készített szobrocskák, sárkányok, gyöngyök és nyakláncok kaphatóak nála, amelyet guggoló asszonyok fűztek. A szomszédom szikvizes volt az azelőtt. A nyugdíja negyvennégy ezer forint, és az Echo tévét nézi. A szomszédom szerint a cigányok és zsidók miatt megyünk tönkre.
A bal oldali szomszédom nagyon várja a választásokat. Papírmerítő. A bal oldali szomszédom minden új szelet befog a papírokba, most a Jobbikos vihart várja, és szépen lengedeznek nála a háziáldások.
Minden rendszerváltásnak megvannak a maga nyertesei. Az utcanév készítők, akik Koltói Anna utca helyett, Magdolna utca feliratot festenek. A nyomdászok, akik újra nyomják a hivatalos okmányokat, a fejléceket és címereket, és az egész haza kreatív névadási lázban ég. A Jobbik utcaneveit is tervezik valahol. Elképzelem a Goebbels körutat, a Kristályéjszaka csillagvizsgálót, a Hitler teret.
A Kútvölgyit átkeresztelik Dr Josef Mengele kórházra, ahol kötelező sterilizálási programnak vetik alá a roma asszonyokat és leányokat. A repűlőgép állományunk nyilaskereszt alatt állomásozik, azzal szórják szét Izrael fölött, ejtőernyő nélkül a zsidókat. Hazafiaink pedig az Eichmann cukrászdában kavargatják a kávét, Rudolf Höß szivarkát szívva.
Most még itt állok, és megpróbálok túladni az angyalmalacokon. A fiatalember ízesen beszél, mintha mind a két oldalán megkent kenyérrel lenne tele a szája. Dicsekszik, pálinkafőzdéje van odahaza. Oda vinné a kalácsot, csak el ne törjön. Nem fog az eltörni, nyugtatgatom, elég messziről kibírta idáig. Kétszáztíz kilométert. Felcsillan a szeme, ő nyert, messzebbről jött. Kérdezem, mennyivel, honnan? Kassáról. De hiszen jártam én ott, színházban. Néz a fiatalember, nagyon néz. A Tháliában? Elkapja a kezem a pulton átnyúlva, mert olyat már hallott, néhányan összefognak Kassán, beülnek az autóba, közös benzinpénzen feljönnek a Nemzetibe Pestre, de hogy pesti, bármikor ellátogatott volna Kassára a magyar színházba, nem kötelességből, olyat még nem. Néz, fogja a kezem és úgy mondja, ezért kellett Békéscsabára jönnöm, hogy megismerjek egy igaz magyar embert.
Igen. A pénztárcámban, a kis fóliázott részben, ahol a családi fotók helye van, két nő áll összeölelkezve, mellettünk a gyerekeink. A nyakamban nem látszik a pulóver, sál, dupla meleg trikó alatt a dávidcsillag. Csak a pult látszik, az angyalmalacok, meg a nemzetközi szeretlek feliratok között, egy Je t’aime, egy I love you, és egy Kámávtu.

LIFT 2009 kiállítás

Bak Zsuzsanna szövegére, Lovas Nagy Anna Zombie-Barbie tárgykiállítás avagy Ken, a Trelleborgi legendája

LIFT 2007 kiállítás

Részlet a Verazélet című regényből

Lovas Nagy Anna
Verazélet


"Ha nincs testvérem, akkor mindenki a testvérem.
Nyolcévesen begyűjtöttem az osztályba járó fiúkat, kukiversenyt rendezek a téli Városmajorban, a fogaskerekű mögött. A kuki nem szép, de a fiúk boldogok, mert jutalmul megnézhetik, hogyan pisil hóba egy lány. A fiúk boldogok, mert mind megállapítják, mennyivel szebb mintákat lehet kukival pisilni. A fiúkkal azután sokáig nem törődtem, mert amit mindegyik tud, az nem érdekes. Azon a télen megtanultam a kádban állva pisilni."

Cseppkő - nőképződmény

szegedi gender-konferencia

A cseppkő épülésének türelmével és megállíthatatlanságával gazdagítja azt a tudományos teret, ahol a kutatás és a velük foglalkozó kutatók, az egyetemi lét mozgólépcsőjén hol előrébb, hol hátrább, de mindenképpen haladnak és kapaszkodnak.
Szegeden a Gender Studies Tanszék a TNT nevet kapta, mint a robbanóanyag, és erre a robbantásra mindennél nagyobb szükség van, amikor a Magyar Tudományos Akadémia tagjai között aránytalanul alacsony a női részvétel 3.5%, amikor a politikában, vagy bármely meghatározó társadalmi befolyással bíró szegmensben, alulreprezentáltak. Még sosem fordult elő, hogy az Akadémiai Aranyérmet nő kapta volna meg.
A magyar gender konferenciák történetében kiemelkedő a szegedi, azzal az öt éves folyamattal, amiben megszakítás nélkül sikerült olyan teret létrehozni, ahová az előadók visszatérnek és munkáikat, kutatásaikat bemutatják, és hivatkozásként szolgálnak a további kutatásokhoz.
A gender, mint interdiszciplináris tudomány, az élet bármely területén zajló kutatásokhoz teret képes adni, a nyelvészettől a szexualitáson keresztül, az irodalomtörténetig, feltérképezve, milyen helyet jelöl ki az adott társadalmi környezet a múltban és a jelenben a nők számára.
De Szeged, nem csak erről szól. Most első alkalommal látogattam meg a konferenciát és az a határozott érzésem támadt, itt a jövő képződik, nem csak a hallgatóság és egyetemisták oktatásával, hanem a gondolkodás és megbeszélés erejével, ahol tudósok és kutatók olyan térben fejthetik ki a gondolataikat, amely mentes a gőgtől, hierarchiától. Women’s Future.
A feminista irodalom egyik lehetséges útja, a jövőben játszódó nőtörténetek keletkezését segíteni, mert politikai váz, előrejelzés és iránytű szerepét játszhatná, mint ahogy a női szavazójog, vagy a női kvóta, sokáig a fantasztikum területén létezett.
Nagy kedvem lelném, ha bármikor témaként megjelenne a konferencián
Külön élmény volt az esti buli, ahol két féle lehetőség közül lehetett választani, vagy vizes program az uszodában, vagy az egyetemen belüli táncos party, amit az egyik szegedi éjszakai helyen folytattunk.
Köszönöm a rendezvény megszervezőinek, Barát Erzsébetnek és Sándor Klárának és minden előadónak.
A résztvevők által tartott előadások összefoglalóit az alábbi linken lehet letölteni.


http://www.arts.u-szeged.hu/ieas/gender/conf/downloads/nyim5_abstracts.pdf

Szülinapi köszöntés Bódis Krisztának

és Pedro


“Pedro kocsmájában sápadt lámpa ég,
és az asztaloknál züllött arcú nép,
a rumot isszák, mint a vizet,
gazdag úr az, aki fizet,
így hát minden cseppért kár”



…hát ma sem fekszem le veled de nem azért mert nem tetszel nagyonis tetszel és a többi nő mind akivel nem feküdtem le nekem ilyen a biológiám inkább simára borotválom a lábad gyere tedd ide az ölembe tedd az alvó férfiasságomra a talpad kilakkozom a lábkörmeidet és ábrákat rajzolok az lábujjaidra alvó csecsemő lesz mind és én ringatom őket

…hát ma sem fekszem le veled mint a kis koszlott purdékkal hétesen meg az apjukkal akikkel szintén nem feküdtem le csak forgattam a kamerát a fejem fölött abban a filmben nem volt más csak az ég és a föld néha arcok forogtak bele és mindenhol ott volt a hajad a levesemben a számban és a szememben és én csak forgattam a kamerát a fejem fölött ne kelljen belédszédülnöm

…hát ma sem fekszem le veled leléptem az utolsó elötti napon meghagytam a gázsit a kocsmában ahol a szélütött tangóharmonikás féloldalasan nézett és én is féloldalasan néztelek észre se vedd azt a nézést amíg a tánc közepében forgattad a szoknyád és a hasadon volt egy hely amit még sosem láttam ezért hát el kellett lopnom a szoknyád amit az itthoni fiúmra ráadok

Pedro Almodovar

VIII. kerület /2

VIII. kerület

Éva-remix

Éva-remix

Bitó László újraírt asszonyteremtése az Irodalmi Centrifugában



Áldott vagy, Káin címmel új regénye jelenik meg Bitó Lászlónak és a beszélgetés alatt egy régi film képeit centrifugálja elém az emlékezet. Brooke Shields a Kék lagúnában nem ismeri az első vérzést és fogalma sincs mitől gömbölyödik a hasa, mint ahogy Hava-Évának sem volt ismerete, és a nagyszakállú Jóisten átkai üres beszédnek tűntek, mert sosem egyeztetett fogalmakat Évával, mit jelenthet, a föld kenyerét verítékkel megszerezni, fájdalommal szülni és halandóvá válni. A nagyszakállú Jóisten nem tudni kivel beszélt, talán Ádámmal, de vele se sokat, mert ha első teremtményével törődő kapcsolatuk született volna, akkor Ádám nem kerül a magánytól depresszív állapotba. Ezért megteremtette Évát, az összes különbözőségével, mellekkel, és a véletlennel együtt bekerült a teremtésbe a szabad akarat. Míg Ádám, hasonlóságában feltétlen engedelmességgel adózott az ő teremtőjének, Éva gondolkodni és beszélgetni kezdett, néhány angyal és egy kígyó volt segítségére, mert semmilyen minta nem állt a rendelkezésére, Isten nem mutatta meg neki Anya-Istennő arcát és Évának nem maradt más választása csak a téboly, vagy megtanulni önmagát, felállni két lábára, legyőzni a félelmet és a tudatlanságot. Elszigeteltebb volt ET-nél, mert ET legalább felmutathatott világító ujjával az égre, könyörögve a hazatérést, de Éva hiába könyörgött, az égben csak Ádám hasonmása lakott. Éva magányosabb volt, minden addigi kreaturánál, megtanult cselekedni, megismerni és a megismerés megszülte a kíváncsiságot. Mindezt a kígyó számlájára írják. Később, mindezt a nők számlájára írják, az örökkévaló paktumot az ördöggel, holott csak szabad akarat, és ezt a szabadságot öli évezredek óta az Atya-Isten köntösében megmutatkozó teológia, a karakterükben lesoványított, szélre tolt bibliai nőfigurák, a megbélyegzett, tisztátalannak tartott nőiesség, vagy az állatias szintre kényszerített, kizárólag szülőcsatornaként, tárgyként, birtokként kezelt nő.
Bitó Lászlónál hússal és vérrel telítődnek az őstörténet szereplői, mint egy bibliai R.D. Laing történet, Ádám szereti Évát, Káin szereti Évát, és Ábel is Évát szereti – hát nem a tűzrakáson vesztek össze.
Ádámot a maga képére teremtette az Atya-Isten, ezért hasonlatosak voltak hozzá fiai is, Káin és Ábel, de kire hasonlít Éva?

Folyékony idő

Jó esetben feléhez értem az életemnek. Negyvenötödik születésnap.

Igazából nem tudom, csak folyik az idő, ahogy gyermekkorban, nincs semmi csak a pillanatnyi zörej. Konyhazaj, káromkodás, keménytojás sárgája, apám borotválkozik, serceg a szakáll és spirálban nyeli el a hörgő lefolyó a piszkos habot. Falikút, amibe a bátyám belehugyozik, ha nem látja senki. Kád víz, nagymosás, kislavórban áznak a taknyos zsebkendők. Időfolyamban ázó síkos szigetek.

Az időt odaállította az álom, oda az arcom elé. Láttam az időt, élére állított tó volt, mégse folyt ki a medréből, mintha tükör-reflexek optikai csalfasága lenne és az a reszketés a felszínén felfordította a gyomrom. Hát ilyen semmiség az idő, gondolta az a valaki aki én voltam álmomban. Az álom azonban nem így gondolta, ezért máshogy próbálta megmutatni az időt. Egy limuzin belsejében voltam az idővel. A szélfények folyama egybemosódott és a sofőrtől elválsztó ablak ledjei, meg a plafonon feltűnő univerzumok fényei folyamatosan változtak. De az idő, láthatatlannak tűnt. Mozgását csak a heg érezte a bokámon, a lábtörés és az operáció nyoma, ami minden előrejelzéssel ellentétben nem érzéketlenedett el, épp ellenkezőleg, a vasakat és csavarokat borító vékonyka bőr mindent hamarabb tudott, legfeljebb én nem tudtam lefordítani az üzenetet. Az idő mozgását borzongással vette, amíg átborzongta a többi egészséges részre, hányingerig.
Nagyon egyszerű lenne azt állítanom, az idő nem egyéb, mint émelygés. Holott a megforduló perisztaltika maga az üzenet. Az idő nem állandó, nem kiszámítható és nem azonos halmazállapotú. Ott ültek a barátaim, mind a szülinapi limuzinban, ittuk a pezsgőt és hangos anekdotázással fedtem el a meghatottságom, míg egy részem, aki visszavonult, megpillanthatta a megfagyott időt, ami minden általunk ismert reménytelenségnél reménytelenebb és sötétebb bármilyen éjszakánál, ahol minden egymáshoz fagy. Fény a hanghoz, és a megszilárdult csillagközi tér vak zárványba fojtja planétáit.
Reggel szétverte szívverésem a másnaposság, a három doboz cigaretta, a rum meg a szörnyű álom, de Bea azt mondta: " ne dőlj be neki, a megfigyelt anyag másképp viselkedik"

Amire emlékszem az időből, azok a szigetek. A legtöbb idő észrevétlen megy el, mindaz, amit a napi cselekvés elvisz, amire nem érdemes emlékezni, és a bonyolult rendszer, ami a fejemben van, kisérletet sem tesz rá. Azt mondják minden megvan valahol, de nekem évek nincsenek meg, csak a naptár szerint elfolyt idő. Szigetek vannak, és ezek a szigetek legjobban a szexualitással vannak besíkosítva. Szerelmekre emlékszem, meg azok elvesztéseire, hogyan ért faltól falig bennem a vonzódás és az akarat, vele lenni, csak vele. Barátságok is vannak, még több szerelemből átváltozott barátság. És a dolgok, mind ezek köré szerveződtek, kiállítás, írás, éneklés részegen az éjszakába, állni valaki ablaka alatt.

Az öregedés nem a logó mell, a leesett arc vagy a szemhéj megereszkedése. Az öregedés az unalomig ismert szigetek megjelenése az időben. Egyre kevesebb dolog ejt meg, egyre kevesebb dolog kelti fel az érdeklődésemet, mert előre látom a gesztus folytatását, hallom a mondat végét, ahogy tudni lehet, hova érkezik minden kapcsolat. Túl sok bőr volt a tenyerem alatt, túl sok mell, olyan sokféle száj, csók, hogy minden új csókban régieket ismerek fel. Kiköszönnek az ismerős minták.