2009. október 30., péntek

Egy igaz magyar ember



Egy igaz magyar ember


Kolbásztöltő fesztiválon voltam Békéscsabán, ahol a délelőtti, szórakoztatásra szánt időben, celebek töltik leölt sertések beleibe a húsmasszát. Az országból, és a határon túlról érkező csoportok összevetik a kolbásztöltés tudományát, kóstolgatják a végeredményt, és a pálinkát. Zeng a slágermúzeum, a sátrakban is meg idekint, ahol a vásárosok kipakoltak, retronóm kattog a fejemben, várja a fémpénzek hullását és a halk papírzenét.
A vásározók évről évre ugyanazok, legfeljebb a portéka változik az adott év divatja szerint. Néhány éve, még elvétve akadt „nagymagyarország” térképét a szívén hordó pulóver, „idősebb vagyok, mint szlovákia” póló. Mára, szinte kötelezővé vált árpádsávos övcsatot, Trianon előtti országtérképpel ékített nyakláncot, fülbevalót, tegezt, íjat, sapkát és törölközőt árulni.
Az én pultomon angyalszárnyas mézeskalács malacok fekszenek, és a publikum nem érti az iróniát. Haszontalan vagyok, nemzeti szempontból mindenképpen. A sertések meg nem szólnak semmit, félbehasítva, füstölve és betöltve. Az angyalszárny suhogást kizárólag a tíz év alattiak hallják.
Sok a külföldi, a valódi külföldi, mint francia, olasz, német, és a külföldi nyelvrokon, a nemzettesthez tartozó erdélyi, felvidéki, vajdasági magyar. A valódi külföldit az különbözteti meg a magyar külfölditől, hiába beszélek, nem érti meg. A magyar külföldi érti, de nem hallja meg. Összességében süket a vásár az angyalmalacokra. A nyelvrokonaim szerelmes szíveket visznek az otthoni menyecskéknek, lovacskát a gyerekeknek.
A jobb oldali szomszédom nem kézműves. Távoli népek tárgyait árulja, ahol alacsony az életszínvonal, és fillérekért szőnek, faragnak a gyerekek. Egy csésze rizsért készített szobrocskák, sárkányok, gyöngyök és nyakláncok kaphatóak nála, amelyet guggoló asszonyok fűztek. A szomszédom szikvizes volt az azelőtt. A nyugdíja negyvennégy ezer forint, és az Echo tévét nézi. A szomszédom szerint a cigányok és zsidók miatt megyünk tönkre.
A bal oldali szomszédom nagyon várja a választásokat. Papírmerítő. A bal oldali szomszédom minden új szelet befog a papírokba, most a Jobbikos vihart várja, és szépen lengedeznek nála a háziáldások.
Minden rendszerváltásnak megvannak a maga nyertesei. Az utcanév készítők, akik Koltói Anna utca helyett, Magdolna utca feliratot festenek. A nyomdászok, akik újra nyomják a hivatalos okmányokat, a fejléceket és címereket, és az egész haza kreatív névadási lázban ég. A Jobbik utcaneveit is tervezik valahol. Elképzelem a Goebbels körutat, a Kristályéjszaka csillagvizsgálót, a Hitler teret.
A Kútvölgyit átkeresztelik Dr Josef Mengele kórházra, ahol kötelező sterilizálási programnak vetik alá a roma asszonyokat és leányokat. A repűlőgép állományunk nyilaskereszt alatt állomásozik, azzal szórják szét Izrael fölött, ejtőernyő nélkül a zsidókat. Hazafiaink pedig az Eichmann cukrászdában kavargatják a kávét, Rudolf Höß szivarkát szívva.
Most még itt állok, és megpróbálok túladni az angyalmalacokon. A fiatalember ízesen beszél, mintha mind a két oldalán megkent kenyérrel lenne tele a szája. Dicsekszik, pálinkafőzdéje van odahaza. Oda vinné a kalácsot, csak el ne törjön. Nem fog az eltörni, nyugtatgatom, elég messziről kibírta idáig. Kétszáztíz kilométert. Felcsillan a szeme, ő nyert, messzebbről jött. Kérdezem, mennyivel, honnan? Kassáról. De hiszen jártam én ott, színházban. Néz a fiatalember, nagyon néz. A Tháliában? Elkapja a kezem a pulton átnyúlva, mert olyat már hallott, néhányan összefognak Kassán, beülnek az autóba, közös benzinpénzen feljönnek a Nemzetibe Pestre, de hogy pesti, bármikor ellátogatott volna Kassára a magyar színházba, nem kötelességből, olyat még nem. Néz, fogja a kezem és úgy mondja, ezért kellett Békéscsabára jönnöm, hogy megismerjek egy igaz magyar embert.
Igen. A pénztárcámban, a kis fóliázott részben, ahol a családi fotók helye van, két nő áll összeölelkezve, mellettünk a gyerekeink. A nyakamban nem látszik a pulóver, sál, dupla meleg trikó alatt a dávidcsillag. Csak a pult látszik, az angyalmalacok, meg a nemzetközi szeretlek feliratok között, egy Je t’aime, egy I love you, és egy Kámávtu.

2009. október 15., csütörtök

LIFT 2009 kiállítás

Bak Zsuzsanna szövegére, Lovas Nagy Anna Zombie-Barbie tárgykiállítás avagy Ken, a Trelleborgi legendája












2009. október 13., kedd

LIFT 2007 kiállítás
















































Részlet a Verazélet című regényből


Lovas Nagy Anna
Verazélet


"Ha nincs testvérem, akkor mindenki a testvérem.
Nyolcévesen begyűjtöttem az osztályba járó fiúkat, kukiversenyt rendezek a téli Városmajorban, a fogaskerekű mögött. A kuki nem szép, de a fiúk boldogok, mert jutalmul megnézhetik, hogyan pisil hóba egy lány. A fiúk boldogok, mert mind megállapítják, mennyivel szebb mintákat lehet kukival pisilni. A fiúkkal azután sokáig nem törődtem, mert amit mindegyik tud, az nem érdekes. Azon a télen megtanultam a kádban állva pisilni."

Cseppkő - nőképződmény





szegedi gender-konferencia

A cseppkő épülésének türelmével és megállíthatatlanságával gazdagítja azt a tudományos teret, ahol a kutatás és a velük foglalkozó kutatók, az egyetemi lét mozgólépcsőjén hol előrébb, hol hátrább, de mindenképpen haladnak és kapaszkodnak.
Szegeden a Gender Studies Tanszék a TNT nevet kapta, mint a robbanóanyag, és erre a robbantásra mindennél nagyobb szükség van, amikor a Magyar Tudományos Akadémia tagjai között aránytalanul alacsony a női részvétel 3.5%, amikor a politikában, vagy bármely meghatározó társadalmi befolyással bíró szegmensben, alulreprezentáltak. Még sosem fordult elő, hogy az Akadémiai Aranyérmet nő kapta volna meg.
A magyar gender konferenciák történetében kiemelkedő a szegedi, azzal az öt éves folyamattal, amiben megszakítás nélkül sikerült olyan teret létrehozni, ahová az előadók visszatérnek és munkáikat, kutatásaikat bemutatják, és hivatkozásként szolgálnak a további kutatásokhoz.
A gender, mint interdiszciplináris tudomány, az élet bármely területén zajló kutatásokhoz teret képes adni, a nyelvészettől a szexualitáson keresztül, az irodalomtörténetig, feltérképezve, milyen helyet jelöl ki az adott társadalmi környezet a múltban és a jelenben a nők számára.
De Szeged, nem csak erről szól. Most első alkalommal látogattam meg a konferenciát és az a határozott érzésem támadt, itt a jövő képződik, nem csak a hallgatóság és egyetemisták oktatásával, hanem a gondolkodás és megbeszélés erejével, ahol tudósok és kutatók olyan térben fejthetik ki a gondolataikat, amely mentes a gőgtől, hierarchiától. Women’s Future.
A feminista irodalom egyik lehetséges útja, a jövőben játszódó nőtörténetek keletkezését segíteni, mert politikai váz, előrejelzés és iránytű szerepét játszhatná, mint ahogy a női szavazójog, vagy a női kvóta, sokáig a fantasztikum területén létezett.
Nagy kedvem lelném, ha bármikor témaként megjelenne a konferencián
Külön élmény volt az esti buli, ahol két féle lehetőség közül lehetett választani, vagy vizes program az uszodában, vagy az egyetemen belüli táncos party, amit az egyik szegedi éjszakai helyen folytattunk.
Köszönöm a rendezvény megszervezőinek, Barát Erzsébetnek és Sándor Klárának és minden előadónak.
A résztvevők által tartott előadások összefoglalóit az alábbi linken lehet letölteni.


http://www.arts.u-szeged.hu/ieas/gender/conf/downloads/nyim5_abstracts.pdf